Megint drágább lett a júliusi vizes vébé
Előre nem látható körülményekkel indokolva módosította az Épkar Zrt.-vel között közbeszerzési szerződést a Nemzeti Sportközpontok.
Előre nem látható körülményekkel indokolva módosította az Épkar Zrt.-vel között közbeszerzési szerződést a Nemzeti Sportközpontok.
Összesen 46 milliárd forintból előbb lebontották a régi Dagályt, majd felépítették a Duna Arénát, de a fejlesztési miniszter szerint ezt nem szabad a vizes vb költségeihez számolni.
Ezúttal a Hajós Alfréd uszodáról derült ki, hogy drágábban készült el az eredetileg tervezettnél.
Tényleg nem lesz parkolóház a Duna Aréna teljes, elbontott lelátójából.
Már javában bontják a budapesti vizes világbajnokságra épült Duna Aréna mobillelátóját, aminek egy része a korábbi ígéretekkel ellentétben hulladékfeldolgozóba került.
Az Együtt elnöke szerint a csúszás miatt csaknem négymillió forint kötbért kellett volna fizetnie a felújítást végző cégnek, de a szervezők erről lemondtak. A rendőrség Juhász Péter feljelentése alapján indított nyomozást ismeretlen tettes ellen. Lázár János miniszter szerint, ha valaki hibázott, vállalnia kell a felelősséget.
Egyelőre azt sem lehet tudni, hogy kivel kötött szerződést a háromszoros olimpiai bajnok klubja.
Lassan egy hónapja befejeződött a vizes világbajnokság, de ez sem akadályozza meg a további drágulást.
A 65 éves spanyol sportoló a FINA masters világbajnokságának résztvevője volt.
Vége a világbajnokságnak, de a Duna Arénát csak jövőre kaphatják meg az úszni vágyók.
Nem lehet mindenre előre gondolni, ezért is fordulhatott elő, hogy a vizes vb-re szükséges eszköz beszerzését csak a verseny előtt másfél hónappal írták ki, ellenben példás gyorsasággal sikerült kiválasztani a nyertes pályázót, akihez 40 millió forint közpénz került.
Évek óta féltették a Szigetet, hogy valamelyik Fidesz-közeli üzletember kezébe kerülhet. Eljátszottunk a gondolattal, hogyan nézne ki Magyarország legnagyobb fesztiválja, ha Mészáros Lőrinc vásárolná fel. Mi lenne a fesztivál hivatalos söre? Az Edda lenne az egyik sztárfellépő? Kövér László az Indiántáncra táncolna? Képzelt riport a Nemzeti Együttműködés fesztiváljáról.
Ötvenezren utaztak a világbajnokság idején hajóval, az egy utasra eső költség megközelíti a tízezer forintot.